Nulladik szólam

Szeptember 29-én, körülbelül 21:30 perckor Budapest II. kerületének egy ismert szórakozóhelyén az épp koncertet adó Bradas zenekarra tört a rendőrség néhány termetes embere.

A tánctéren előrenyomuló félmeztelen felsőtestű csoport elfoglalta a közönség első sorait, és szilaj módon tartotta azt.

Miután felvették az alakzatot, fékezhetetlen (félmeztelen) jó kedvvel, másokkal nem sokat törődve táncoltak, koccantak, koccintottak, gátlástalan kitartással Eddát és Tankcsapdát kértek a zenekartól.

Nyál és sörmintákat helyeztek el a földre, majd élethű megszédülést imitálva a mintákra zuhantak. Alkoholos italokat fogyasztottak, összeborultak és üveges szemmel boldogok voltak. Házkutatási engedély nélkül lefoglalták a mikrofonokat, majd hangmintákat helyeztek el bennük. Ezen cselekményt még akkor is kitartóan folytatták, amikor azok már ki voltak kapcsolva. (igaz, akkor már a srácok is OFF-on álltak)
Meg nem erősített források szerint a váratlan rajtaütésszerű akció legénybúcsú volt, de ezt a BRFK hivatalosan nem erősítette meg. Mondjuk nem is cáfolta. Mondjuk nem is kérdeztük meg őket.

A közönség köreiben nem kis megrökönyödést keltő kordont a koncert szünetéig tartották, majd feloszlatták, pontosabban alkoholos befolyásoltságuk miatt feloszlottak.
Utána már minden remek volt.

Írta volna a Blikk, ha megírta volna.



*******************
Bocsánat, jogosan rám szóltak, hogy túl megbocsátóan írtam róluk (pedig marha dühös vagyok). Igen, tényleg poénra vettem, a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb volt. Jöjjön hát az ERKÖLCSI IZÉ:
Bebaszni lehet, legénybúcsún szinte kötelező. De agresszívnak és tolakodónak lenni, pláne többször a földre turházni (elnézést, így volt), a piát szétlocsolni, a zenekart és közönségét inzultálni (nem csak szóban) annyira nem menő. Főleg úgy, hogy a koncert nem értük volt, ők ott a közönség részei lettek (akaratunkon kívül). Ahogy viselkedtek, nem csak őket minősíti, hanem a szervezetet is, melynek tagjai, ez már azért komoly felelősség. Ettől még óva intek az általánosításoktól.
Az első hírek még úgy szóltak, hogy a srácok TEK-esek voltak, közben a TEK közreműködésével kiderült, hogy csak bekamuzták. Ki kell tehát hangsúlyoznunk, hogy az eseményeknek semmi köze a TEK-hez!

És végül jó közönségünktől szeretnék elnézést kérni. A nevükben is.

Azenekar nem találkozott nyáron.
Alkotói próbaszünet, finoman megszórva nyaralással, táboroztatással, lakásfelújtással, munkahelyi őrülettel, ízlés szerint.
Volt időnk átgondolni, mi az, ami ennyi idő után megmozdít bennünk annyit, hogy kifelé is folytassuk. Mert elvesz ez időt, energiát, pénzt rendesen.
Elfáradtunk szépen.
Sokat áldoztunk. Ötünk lélekszerű izéje menet közben észrevétlen kiszállt valahol. Szerintem mindannyian azt hittük, a lehetőségekhez képest a legjobban tesszük, de nem így volt, mert túltoltuk.
Túligyekeztük, és közben annyira belemerültünk, nem vettük észre, hogy már mindenről szól, csak személyenként rólunk nem. Holott elsődlegesen a mozgatója ennek a Bradas zenekörnek mi vagyunk.

Mi kellünk ide, újra, teljes lelkesedéssel - összegezném a megoldást, és akkor igyunk, mondtuk erre ülve a féltető alatt, pálinkával a fejünkben, kezünkben. És ittunk.

Kevés idő van próbálni. Mi pedig minden koncertre akartunk sok újat, mást. Megterhelő volt és kicsit már gépies. Nem rossz, félre ne értsük, csak nem annyira jó, hogy az vigyen még soká. Olyan elvárásaink vannak a zenekarként működéssel szemben, melyek degeszre jóllakathatják odaadásunkat. Magunk raktuk fel a lécet ilyen magasra.
Itt a klasszikus zenekari menedzselés szart sem ér, itt öt ember boldogságáról van szó, amit nem lehet egyszerűen megfogni, megérteni és feldolgozni valamiféle termékként.
Inspirációnk mindig főleg a zene okozta örömből fakadt. Ezt kell most megkaparintanunk újra. Az elemi örömünket kell visszacsempésszük zenélésünkbe, próbára, koncertre egyaránt, azáltal, hogy jobban figyelünk a másik és a magunk boldogságára.

Menni fog? - kérdeznéd. Igen - mondanám habozás nélkül.

Több játék. Több improvizáció, több összekacsintás, több viccelődés, több lazaság, több rock-élet. Erre számíthatsz, ha eljössz a koncertünkre.
Pisszen a sör és folyik az idő. Állunkon megreked a habja. Be kell dugni azt a jack-et az aljzatba, fel a hangerőt, mikrofont kézbe, megfogni az akkordot, emelni dobverőt. Ujjat a húrra, rajt!

Már csak azért is.

A dolog úgy kezdődött, hogy én mindig is akartam, de sosem jött össze. Vagy nem értem rá, vagy nem volt pénzem, vagy Sting nem jött, amikor ráértem, és lett volna pénzem.

De most kaptunk jegyet ajándékba, és megtörtént. Élőben hallhattam Stingt. :)

Visszafogott színpadkép, nyugodt fények, kissé túlságosan is relaxáltató elő-alázene a várakozás alatt (egy idő után az úsztatott vokálszerű szintiszőnyegtől ámokot futni támadt kedvem). Jó időben érkeztünk, így kb. 10 méterről, szemben a színpaddal álltam, nem kell ennél jobb.

A nyolc órás kezdést megcsúsztatva egy negyeddel jött a Mester. Az első pillanattól megnyert magának. Annyira közvetlen volt az egész lénye, mintha valami havercsákó lenne a szomszéd tömbből. "Jó estét kívánok", mondta szép kiejtéssel, majd leszögezte, ennyit tud magyarul, ne számítsunk többre (később azért elhangzott egy köszönöm, és jó pár köszi is). Aztán másodszor is elvágódott az agyam, mert elkezdtek zenélni. A legjobbakat, a legjobban. Lent a poszt alján a brigádsor, mindenkiről órákat és ódákat tudnék zengeni.

Colauita-ról mindig is tudtuk Bradasilag, hogy zseni, azért élőben zsenizve még inkább odaver. Meg a könnyedsége, az honnan? Ennyi idősen vigyorogva, lazán (végig a vokalista csajjal flörtölve), közben meg úgy szórta az agyavertnél agyatlanabb tempókat, hogy néha csak egyszerűen kínomban felröhögtem, ilyen nincs. A 7days-t, ami amúgy is marha nehéz (ezt a Bradas tapasztalatból tudja, két évig repkón volt nálunk) úgy megkeverte, hogy nem érdekelt a látvány, becsuktam a szemem és élveztem ahogy szétáradnak bennem a hangok. Váratlan és mégis törvényszerű a játéka, a kísérőt úgy használja, mintha erre egy külön, harmadik keze lenne. Nem égő egy primitív téma neki, mert pár negyednyi ilyen végén úgy zárja le, hogy felfogni nem lehet azt a pár ütemet.

Míg a rock szakma a hangszertartás stabilitásának és kényelmességének érdekében kitalálta a terpeszt (széles terpesz, rock'n'roll), addig az öreg Fullánk trend ellen ment, és a mai napig is tartja ezt. Mintha összeragasztották volna, olyan zárt térdekkel (talán a lenti képen látszik is valamennyire), kicsit elferdült tartással fogta az ütött-kopott Fendert. Ha le kellene rajzolnom, ezt a tartást kötném hozzá. Vihognivalóan hüvelykujjal(!) pengetett (persze hibátlanul, de akkor is vicces, nem?), és olyan kristálytiszta énekhanggal nyomta végig a bulit, mintha stúdióban énekelné fel a dalokat. Néha bevetett egy-két tánckoreográfiát, komolytalanul esetlen mozdulatokkal, de a rohadéknak még ez is remekül állt! Megmosolyogtam, és közben azt éreztem, ez a faszi a színpadon született, valószínűleg egy kontroll láda előtt sírt fel. A gyönyörű énektémákat tökéletes arcjátékkal, két pengetés közti apró gesztusokkal támogatta. Megvolt a kapcsolata a zenészekkel, minket, ámultan élvező közönséget pedig úgy tartott a markában, mint egy törékeny lepkét.

A gitárjátékról is kellene írnom, mégiscsak ez a hangszerem. Első benyomás: Pumukli gitáron. A srác általánosban a "kit-verjünk-meg?" sorsolás állandó esélyese lehetett. Ennyire esetlen embert még nem láttam ilyen hirtelen bálvánnyá válni. Fender Strato és Tele között váltogatott, és volt még egy nejlonos a Shape és Fieldsofgoldos dolgokhoz. A játéka meg annyira tökéletes volt, hogy pont nem zavaróan, mégis beleköthetetlenül profi legyen. Nem tekerte ki a szemét a gitárnak, de nem is kellett ide. Olyan ízes és végletekig kidolgozott szólókat játszott, hogy kezdtem gyanakodni, az egész felvételről megy. A ritmusozásban pedig kreatív és könnyed volt, minden hangot alárendelt az egésznek. Leakalap Pumukli!

A leglehengerlőbb dal számomra a Desert Rose volt, annyira erőteljesen markolta meg a lélekszerű bizbaszt bennem, hogy könnybe lábadt a szemem. De mindenhová belecsempésztek valamit, amire csak magamban űristen-eztem. Valami kis extrát. Például a Shape középrészénél a szájharmonika szólót Peter zsuszihajú kamasz zenekonzis félisten elektromos hegedűn játszotta, amitől még a szívemen is felállt a szőr. Jo bébi csodás vokalista hanggal, jó csipőrázási adottságokkal, és hatalmas zenei alázattal húzta fel a refréneket, volt egy szólisztikus része is, belesimulva a zenébe, hangszerként használva a hangját. David a jó Yamaháján úgy hozta a szőnyegeket, nagyzenekari szimfonikus szólamokat, zongoratémákat, hogy ennyi zseni között is kiragyogott, amikor felé tágult a tér.

Shape of my heart, Englishman in NY, Message in a bottle, Every breath you take, 7days, Fragile, It's probably me - ezeket mind tőle játszottuk az idők során. Tudtam azonosulni mindig is, de talán most értettem meg igazán ezeket a zenéket. A Bradas miatt nem volt miért szégyenkeznem, sőt, büszke is vagyok magunkra, de tőle, miatta és érte lett most kerek ez az egész.

Sting - 2012.06.26.
Papp László Budapest Sportaréna

Sting (ének, basszusgitár)
Dominic Miller (gitár)
Vinnie Colauita (dob)
David Sancious (billentyűs hangszerek)
Peter Tickell (elektromos hegedű)
Jo Lawry (vokál)

Bradas zenekar face oldala: http://www.facebook.com/BradasZenekar

Már jó előre dörzsölgettem tenyerem, amikor kiderült, hogy egy majálisos rendezvényen Vastag Csaba vált minket majd a színpadon. Amikor az X-faktorban szerepelt, sikerült nálam teljesen leírnia magát. Túlgesztikulált koreográfiával nyájaskodó szépfiúszerepe nem éppen az, amitől valakit megszeretek.

Mindig is elismertem, hogy a hangszíne iszonyat jó. A hangja valami Isten áldotta adottsága, amivel viszont nem él. Na, ez a nagy hiba. De vajon az övé?

A koncertünk isteni volt, hála a majd harminc fokkal örvendeztető napsütésnek, a hideg sörnek és a jó közönségnek. A hangosítás ügyes volt, mert az alultervezett cuccból kihozták a srácok, amit lehetett, igaz a kontroll kicsit erőtlen volt, viszont arányos. A majális adottságaihoz képest korosztálytól függetlenül mindenki élvezte a bulit, ez pedig minket is inspirált, a végén valódi elégedettséggel és igazi örömmel jöttünk le. Sikerünk volt, ez mindig isteni érzés. Azért volt egy vicces bakim a végén persze, az utolsó szám vége szólójánál sikerült félrelépnem a pedálomra, így kitapostam belőle a kábelt, amitől elhallgatott a gitárom. Azéletszép, e nélkül túl tökéletes lett volna minden.

Lepakoltunk, vigyorogtunk, jól éreztük magunkat. Ölelgettük egymást, kerestük a sört, az oxigént, és a helyet, ahol senkit sem zavarva rágyújthatunk, amikor nyílt a színpad mögötti sátor, és közénk lépett a sztár maga, Vastag Csaba.
Meglepődtünk, hogy felénk jön. Odalépett hozzánk, bemutatkozott, bemutatkoztunk. Dicsérte a zenénket, a hangzásunkat, hozzátéve, hogy Eszti énekmikijére talán lehetett volna még tenni. Kérdezte, honnan jöttünk, pontosan mi a nevünk (Brothers? – nem, Bradas…- jó név, - kösz). Kérdezte megyünk-e innen tovább? Persze nem tudhatta, hogy mi nem haknibrigád vagyunk, csak egy szimpla hobbizenekar. Nem, hogy ma nem lesz már több fellépésünk, de havonta ha három van, az nekünk már turné. :) Más közegben mozog, nem tudta lereagálni, amikor Zeusz mondta neki, hogy ő nem marad itt bulizni, húz haza a három gyerekéhez.

Folyamatosan kezdeményező volt a beszélgetésben, közvetlen, kedves. Aztán autogrammért vágyakozó gyerekek hada elsodorta tőlünk, anélkül, hogy esélyünk lett volna egy sok sikert-re legalább. De ez a pár perc mindenképpen kedves gesztus volt tőle, emberi. Jó pont beírva.

Aztán felment a velünk olyan élőnek és telítettnek tűnő, vele viszont magányos színpadra, és elkezdte a műsort. Ott állt egyedül a közönségtől két méter magasságban egy betonszínpad közepén egy szál mikrofonnal. Mögötte a nagy üres tér. Mit mondjak, elég szánalmas volt. Érezhette ezt ő is, mert a legjobb dolgot tette, amit csak tehetett, a második szám alatt lesétált az emberek közé.
A hangja még CD-alapra nyomva is jó volt, tiszta, hiba nélküli. Kicsit előre volt tolva, de gondolom ezt így kell. Számok között beszélgetett a gyerekekkel, rákacsintott a nőkre, mindenkit megkért, hogy szeressük már egymást, és vigyünk haza ölelést (ha még befér a kocsiba). Vastag Csaba a színpadon olyan volt, amilyennek megszoktuk, amilyennek sokak szerint lennie kell. Tökéletes, profi.

Én viszont ahelyett, hogy méla undort éreztem volna az egész játszós felhajtás miatt, a bájgúnár klisék miatt, megsajnáltam. Mi itt ölelkezünk, viccelődünk, vagy csak állunk egymás mellett, mint egy zenekar. A pálesz jár kézről-kézre, beszélgetjük, hogy ott a C helyett megint A-t fogtál bazdmeg, haha, ő pedig egyedül lézeng. Nyugodtan el sem finghatja magát, egy basszamegalófasz nem hagyhatja el a száját. Szám közben nem mosolyoghat össze a dobossal, mert nincs dobosa. Nincs az, hogy akkor most még négy kör, vagy a refrén még egyszer, mert jól esik. Műsor van, vigyorka minden szélességben, aztán be a turnébuszba, és nyomás tovább.

Mi öten élőben összesen ötvenezerért (nagyon jó pénz nekünk, szó se róla) ő egyedül CD-re énekelve fele annyi műsoridőért szerintünk minimum fél milláért. Hümm, mi? :)
De nem tőle sajnálom. A faktor után van két éve, amikor még nagyon jól cseng a neve, aztán ha nem tesz le semmit az asztalra, akkor jön a halványodás. De így hogy a francba tudna bármit is letenni?
Ez nem (csak) az ő hibája. Neki ki kell használnia a sikerét, és most szinte csak így teheti. Hiszen neki ez a szakmája, és meg kell élnie belőle. Hogy élne meg egy állandó élő zenekarral, esetleg táncosokkal? Sokkal szarabbul. Neki rohannia kell a nevével, amíg lehet.
Sztár. Ő egy tipikus mai magyar sztár. Neki ez már nem zene, hanem megélhetés, meló, robot, műszak. Nem kétlem, hogy szereti ezt, és a zenét is, de azért ez lepkefing az igazi érzéshez képest. Nem szeretném én az ő életét.
Itthon kevesen tudják jól ezt a sztárságot, mert a körülmények olyanok, hogy nem lehetséges. Kívánok Csabának sok élő zenekart a háta mögé, pár jó dzsemmelést a tesóval, és kevés ilyen szánalmas pénzkereső bulit, mint ez volt. Magunknak pedig azt, hogy sose jussunk oda fel, ahol ő van.

Szerettem volna irigyelni ezt a srácot valamiért, de egy percig sem tudtam. Még az atom hangjáért sem, mert ezzel a körítéssel nekem az is keserűvé vált, holott persze nem volt az, no, értitek. Tényleg, igazi gépezetben vannak ezek a szerencsétlen pop-bábúk. Ebben kiégnék gyorsan.

Bradas oldala: http://www.facebook.com/BradasZenekar
Következő Bradas buli: http://www.facebook.com/events/323044601094146/

A minap joggal szegezték nekem a kérdést, hogy mikor írok már és végre arról a bizonyos legfontosabb témáról, ami mindenkit érdekel. Nevezetesen, hogy lehet-e csajozni a rockerséggel?
Nos, az igény jogos, és nem húzom tovább az időt. A válasz: igen, lehet.

De ha az egészet csak ezért csinálod, akkor hagyd a francba, inkább fizess be egy csajra, és hallgas SP-t.

Szavak
A meghívókban, weblapon, levélben, bárhol. Fontos, hogy az alapinformációkat add meg először. Hol, mikor, kivel, cím, térkép, kezdés, belépő. Aztán írj valami személyeset is, lazán, viccesen, akárhogy, csak szólj az emberekhez, úgy, hogy legyen kedvük legalább elgondolkodni azon, hogy eljöjjenek a bulidra. Adj rá okot.

Plakát
Régen magunk kevert csirizzel ragasztgattuk a plakátjainkat buszmegálló szerte. Most már inkább a neten megosztott képek, amiket plakátnak nevezhetünk. Ha van némi grafikai érzéked, akkor érdemes készítened egyet. Zenekarnév, kezdés, helyszín és képi elem. A kép legyen valamilyen módon figyelemfelkeltő. A grafikus dolgok hamarabb szemet szúrnak a szavaknál, sokat segít, hogy egyedi és beazonosítható legyen a bulid.

Hanganyag
Ha kapcsolatok nélkül házalsz kluboknál, jó, ha van hanganyagod. Akár a honlapodon is, akár a kezedben CD-n. Egyik sem garancia, hogy meghallgatják, kicsit rámenősnek kell lenni.
Jól gyakoroljatok be pár számot (nem kell rögtön dupla albummal nyitni), négy dal már elég, hogy képet adjatok magatokról. Illetve hangot. Legyenek a számok ütemre pontosak. Ajánlom, hogy próbáljatok metronommal, mielőtt nekiestek a felvételnek.
Ha van pénzetek, irány egy stúdió. Ha nincs tőke, akkor a próbatermet mikrofonozzátok fel (akár kölcsön mikikkel), és elég egy jó mp3-as lejátszó, ami felvenni képes, hogy legyen valami. A rádiók nem fogják játszani, de egy kis PC-s utómunkával akár az egy sávra egy levegővel felvett anyag is értékes lehet. És arra is jó, hogy kívülről hallgassátok meg, milyen a zenétek.

Klubok
Huhh, itt nehéz általánosítani. Ha van ismerősöd egy esélyed is van. Ha nincs, esélyt kell szerezned.
Ha nem tudsz fix jó számú közönséget garantálni, akkor érdemes az első fellépést ingyen bevállalni. Valahol el kell kezdeni. Ilyenkor azért némi leiható kafetériát ki lehet alkudni. Ha bejön a helynek a zene, sok ember jön el, érdemes újra oda szervezni, mondjuk másfél hónapra rá, és akkor megint leülhetsz a tulajjal újra tárgyalni a feltételeket az előző sikeretek alapján. Így már lehet némi pénzt kérni. Mindkettőtöknek jó, ha írtok valami szerződést. A bizalom elnyerése érdekében mindig mindent tartsatok be, amit ígértek.
A gázsit kérhetitek fixre, szedhettek ti belépőt, szedhetnek ők, akkor iksz százaléka a tiétek (ha ők szednek persze kevesebb), és esetleg maradhat némi leiható kafetéria is, és mindezek vegyítve. Tapasztalatom szerint, ha tényleg tudsz hozni közönséget, ami bevételt generál, akkor meg van alapozva a hosszabb távú kapcsolat.
Ha nem jön össze a buli, három dolog lehet:
1. Eldugott helyen próbálkoztok, akkor keressetek más helyet.
2. Nem tudtok elég embert megmozgatni. Erre adtam pár tanácsot, áldozzatok több időt a toborzásra.
3. Nem vagytok elég jók. Ezt be kell ismerni, szarok voltunk, pont. Irány a próbaterem!
Egy dolog biztos, akármilyen kudarc él, nem szabad elkeseredni, feladni. Neki kell menni újra, csak a zene kedvéért, kifizetődik.

Koncert időpontok
Figyeljetek az időpontokra is. Jól hangzik, hogy három napos hosszú hétvége, biztos mindenki kipihent lesz, és eljön, de lufaszt. Akkor mindenki elutazik, programot szervez. Kevesebb hallgató várható, mint egy sima hétvégén. Hétköznap mindenki fáradtabb, pénteken a legnyomottabb a hangulat, persze ezt tekinthetitek kihívásnak. Ha a közelben egy nagyobb nevű, és hasonló stílusú banda játszik aznap, az szintén bukta. Persze ez inkább a kisvárosokra, elszigeteltebb helyekre vonatkozik, de érdemes a konkurens programok után nézni.

Az alábbiakban megpróbálom összeszedni, hogyan lehet semmi pénzből koncertet szervezni. Több részre szedtem, mert.
Ezek tapasztalatok, nem vagyok profi bármi, nincs benne minden lehetőség. Ha van más ötleted, írd meg kommentben!

Nos, ha van már másfél, két órás repertoárotok, akkor lehet egyedül nyomni. Ha nincs, keress egy másik zenekart, közösen szervezzetek.
A számokat úgy gyakoroljátok ki, hogy rosszabb hangzás, kevesebb fény, több sör esetén se bukjatok bele. Hibázni lehet, emberi dolog. Viseld mosollyal, ne lássa a közönség, hogy pánikolsz. Menj a többiek után, és koncentrálj jobban. A koncert fontos része, hogy előadd a tudásod, de a közönségnek ez csak másodlagos. Ők szórakozni jöttek, így próbálj meg minél könnyedebben játszani, nagyon fontos, hogy bele tudj bújni a zenébe, ne fényt és a csajokat/pasikat figyeld, hanem élvezd a zenét. :)

Hogy tudjanak rólad...

Válassz olyan egyedi, rövid, de találó nevet a zenekarnak, amit meg lehet jegyezni.

Weboldal
Kell weboldal egy zenekarnak? - Jó, ha van. Vannak ingyenes tárhelyek, de saját domain-es oldalt évi 10 000 forintért fent lehet tartani, ha van valaki, aki létre hozza, és frissíti. Tudom, az iWiW és a Facebook korában, amikor már koncerteseményt tudsz szervezni tíz perc alatt, azt mondanád, mifenének? De nincs mindenki ott, és jó, ha minden infót meg lehet jeleníteni egy helyen (koncert időpontok, fotók, letölthető dalok, szövegek, leírás, rider) a zenekarról. Fontos, hogy beazonosítható legyen, hogy milyen bulira számíthat, aki elmegy. (16 centis körömcipőben retek érzés punk koncerten pogózni - ez nem tapasztalat, csak példa)

Közösség
Légy ott a közösségi oldalakon. Kell egy hely, amire koncentrálsz, de kell "B terv" is, egy másik, ahol esetleg az ott lehet, aki itt nincs. Minden meghívást úgy írj meg, hogy az mindenhol érvényes legyen, ezzel időt spórolsz. Ne legyél sok, de kevés sem. Ne írd ki, hogy meghalt a kábeled, temetést rendezel neki, és újat kell venned, de a koncerted hírdesd, próbáld aktivitásra sarkallni a közösséget, szervezz italakciót a vendéglátóval, vagy nyereményjátékot, élő karaoke-t, amire jelentkezhet. Ezekről, ha szeretnétek később adok tippeket bővebben.

Szavak
Persze először csak a haverok, család, anya, meg a pultosok lesznek ott, hacsak nincs hangzóanyagod, amit már a fél univerzum ismer. Legyél türelmes. Ha jók vagytok, a legjobb út, hogy megismerjenek még mindig a beszéd. Elmondja valaki egy társaságban, hogy ott volt, és akkora buli volt, és olyan jó csajok, és olyan hideg sör, és a zenekar neve... várjál, ja megvan: ____
És a társaság egy-két tagja talán arra kéri a valakit, szóljon, ha megy legközelebb. Vagy beírja a banda nevét a keresőbe. És akkor a weblapotok, profilotok vagy bármi alapján megnézni, mikor lesz a következő, és jelzi vagy csak megjegyzi, hogy jön. És talán tényleg ott is lesz.

Mennyit keres egy hobbizenekar?
Rövid válasz: semennyit.

Biztos 100 fős közönséggel, egy klubnyi teltházzal, teljes saját erősítéssel és keveréssel (cuccot hozod-viszed), egész estés bulival 30 000 jó magyar forintot. Nem fejenként, összesen.
Régen a fővárosban kicsit jobban lehetett keresni, ma már ez a mi tapasztalataink szerint kiegyenlítődött.

Mire elég ez a pénz?
Semmire.
Az est italszámlájára és talán benzinre. Vagy kiegészítőkre (dob bőr, gitárhúr, mikrofon kábel, ilyesmik) Aki úgy szalad neki az estének, hogy amellett, hogy rettentő nagy rock sztár lesz hirtelen, még szarrá is keresi magát, az beszívta. Most szólok, ne hajnalban jöjjön rá. Ezt csak zeneszerelemből lehet csinálni. Aki pénzt akar keresni, az nyomja a lakodalmas zenét, azzal minimum egy százast lehet keresni alkalmanként.

Mindenkinek vannak kulcsszavai. Olyanok, melyeket meghallva megdobban a szíve, egy beszélgetésből kiszűrve felkapja rá a fejét, mert jelent neki valamit, mert sokat jelent.

Mióta az eszem tudom, az egyik ilyen szó életemben a gitár. Mindig is akartam, hogy ez a szó hozzám kötődjön. Most már huszonéves távlatból tudom, hogy sikerült. És egy ideje minden hozzávalójával ilyen szó lett nekünk bradáknak a Bradas is.

Sosem akartunk külön öltözőt (bár road-ot néha nagyon)
Sosem akartunk tízezres stadiont (bár pár forintot néha nagyon)
Sosem akartunk tévében szerepelni (bár pár óra stúdiót még nagyon)
Sosem akartunk luxusbuszt (bár pár whiskyt még néha nagyon)
Sosem akartunk perzsaszőnyeget a lábunk alá (bár pár új hangszert néha nagyon)
Sosem akartunk Hold körüli turnét (bár pár napot együtt még néha nagyon)
Sosem akartunk sztárok lenni. Azt sem tudjuk, mi az.
De zenélni és koncertezni nagyon. A közönséget nagyon. Még egy sört nagyon.

Divatos a téma, hiszen január elsejétől nincs dohányzás zárt térben. Két koncerten vagyunk túl, beszéljünk a szagokról.

A jó.
A cigarettafüst eltűnt a szórakozóhelyekről. Megnyílt a passzív dohányosok előtt az út, hogy leszokjanak a mi ciginkről, mi pedig kibírjuk, mert ennyire még emberiek vagyunk.
Ének szempontjából is jót tett a törvény, a harmadik óra végén is jut még valami oxigénszerű a tüdőbe, sőt, még a terem végét is lehet látni egészen tisztán.

A rossz
Ahol van konyha, ott a cigifüst helyett olajszag ivódik minden textíliába, sejtbe. Ahol nincs, ott némi emberszag, kiömlött szesz ragacsos kesernyéje. A fiatalok nem félnek a meghűléstől, ellenben ugyanúgy meghűlnek. Egy szál pólóban állnak kint az ajtók előtt (5 méterre, ahogy kell), majd vissza, majd ki... Tuti hiányzások a suliból. A közelben lakók pedig egy négyfős társaság normál hangú beszélgetését is hallják, ne adja ég, hogy a hangulat hevében valami vicces téma még harsányabbá tegye a társalgást. Ha tíz ember áll vacogva kint, az már zavaró lehet igazán.

Öltözz fel melegen, állj kint néma csendben a barátaiddal, szívd gyorsan, aztán nyomás befelé! Generációk óta beivódott (sörcigirövid) szokásaid alakítsd át, a társaságba járás gyökerestől megváltozik, alkalmazkodj.
Jó ez, csak nem.